Szinte minden szervezetben van egy ember az akadékoskodó, a folyton aggodalmaskodó műszaki kekeckedő szerepében.
Ő az, aki mindig kérdez.
Ő az, aki nem fogadja el elsőre, hogy „ez így szokott működni”.
Ő az, aki akkor is rákérdez valamire, amikor a többiek már továbblépnének.
Sokszor zavaró szerepnek tűnik. Pedig valójában az egyik legfontosabb.
A rendszerek ritkán ott romlanak el, ahol várjuk
Egy informatikai rendszer, egy ipari hálózat vagy akár egy teljes vállalati infrastruktúra működhet évekig úgy, hogy senki nem érzi a kockázatokat. A napi működés rendben van, a felhasználók dolgoznak, a szerverek futnak.
De a valódi kérdés nem az, hogy ma működik-e a rendszer, hanem az, hogy:
-
mi történik, ha egy kritikus komponens kiesik
-
valóban visszaállíthatók-e a mentések
-
ki fér hozzá a legfontosabb adatokhoz
-
van-e egyetlen pont, ahol az egész rendszer megállhat
Ezek a kérdések gyakran kényelmetlenek. Ezért sokszor nem hangzanak el.
Itt jelenik meg a „műszaki kekec”.
A műszaki kekec valójában kockázatfeltáró szakember
A szerepe nem az, hogy mindent kritizáljon.
Hanem az, hogy észrevegye a gyenge pontokat.
A legtöbb projektben háromféle szerep jelenik meg:
| szerep | fókusz |
|---|---|
| építők | hogyan hozzuk létre a rendszert |
| üzemeltetők | hogyan működtessük |
| ellenőrzők | hol fog elromlani |
Az első kettő mindenhol jelen van. A harmadik viszont gyakran hiányzik.
Pedig a legtöbb komoly hiba abból fakad, hogy senki nem kérdezett rá időben a kritikus részletekre.
A kényelmetlen kérdések értéke
A műszaki kekec nem azért fontos, mert mindenre tudja a választ.
Hanem azért, mert felteszi a jó kérdéseket.
Például:
-
mi történik, ha ez a szerver leáll?
-
ki tudja újraindítani a rendszert, ha a rendszergazda nincs elérhető?
-
valóban működik a mentés, vagy csak feltételezzük?
-
mi az a három pont, ahol a rendszer a legsérülékenyebb?
Ezek a kérdések gyakran percek alatt felszínre hozzák a valódi kockázatokat.
Nem a tökéletesség a cél
Egy rendszer soha nem lesz teljesen hibátlan.
A cél nem az, hogy minden kockázat megszűnjön.
A cél az, hogy a kritikus kockázatok láthatóvá váljanak, és a szervezet tudatosan kezelje őket.
Sok esetben néhány egyszerű változtatás – például egy tesztelt mentési rendszer, tiszta jogosultságkezelés vagy egy világos incidenskezelési terv – nagyságrendekkel csökkenti a kockázatot.
A szerencse helyett tudatos működés
Amíg senki nem kérdez rá a gyenge pontokra, addig a rendszer gyakran csak azért működik, mert eddig szerencsénk volt.
A műszaki kekec szerepe pontosan az, hogy ezt a szerencse-faktort csökkentse.
Nem azért, mert pesszimista.
Hanem mert tudja, hogy a megbízható működés alapja a tudatosan átgondolt rendszer.
És ehhez néha szükség van valakire, aki felteszi a kérdést:
„Biztos, hogy ez így jó?”



